Esélyegyenlőség a szakképzésben

Iskolánk az Erasmus+ KA1 Program keretében a 2017-es évben Esélyegyenlőség a szakképzésben című nyertes pályázatával lehetőséget kapott arra, hogy októberben 10 tanulónk három hetes külföldi szakmai gyakorlaton vegyen részt Németországban, Münsterben. Ennek a három hétnek a tapasztalatairól, élményeiről tartottak képes beszámolót tanulóink és a kísérőtanárok az alsóbb éves osztályokban és a tantestület és a cégek, ahol itthon dolgoznak, képviselői előtt. A diákok szakmánként mutatták be a külföldi gyakorlatok helyszíneit és a három hét alatti szabadidős tevékenységeiket. Minden diák különböző helyen töltötte a gyakorlatát, így rákényszerültek a német nyelv használatára és az önálló utazásra és problémamegoldásra a hétköznapok folyamán. A hétvégéket a csoport együtt töltötte el múzeumlátogatással, városismerettel és kirándulással. Úgy gondoljuk, hogy életre szóló élményt szereztek ez alatt a három hét alatt. Várhelyi István Kökényné Czeglédi Veronika

Kategória: Egyéb | A közvetlen link.