Kollégiumi élet

A tanulmányi munka terén biztosítjuk a tanulás nyugodt körülményeit. A napirend által előírt ajánlott és kötelező tanulószobai elfoglaltságon kívül lehetőséget adunk esti tanulószobára is, ahol egyéni foglalkozás keretében segítjük kollégistáink felkészülését a másnapi feladatokra. Figyelemmel kísérjük tanulmányi munkájukat, tanulmányi előmenetelüket. Tartjuk a kapcsolatot az iskolával valamint a szülői házzal. Megkülönböztetett figyelmet fordítunk a 9. és 10. osztályba járókra, részükre csoportos tanulószobát szervezünk. Lehetőségünk van fejlesztőpedagógus részvételével az arra rászoruló gyerekekkel való foglalkozások tartására. A szabadidő hasznos és tartalmas eltöltése fontos nevelési tényező. Ennek szellemében készítjük el – a diákönkormányzattal közösen – programkínálatunkat, az eseménynaptárt, valamint a választható kollégiumi foglalkozások listáját. A kollégisták saját laptopjaikon wifi-n kapcsolódhatnak a világhálóra.

Hagyományos rendezvények: diákközgyűlések, őszi és tavaszi sportnap, játékos és szellemi vetélkedők, karácsonyest, végzős kollégisták búcsúztatása.

Időszakos és folyamatos programok:

-          Ismeretterjesztő előadások alkalmanként.

-          Szakköri tevékenység (októbertől májusig hetente).

-          Házi sportversenyek, válogató versenyek a városi tornákra.

-          Biliárd és asztali foci,pingpong, kondicionáló és fitnesz terem a tanulók   szabadidejében.

Kollégiumi ügyekben hívható: Elek Ilona Anna kollégiumvezető elek.ilona@bgeger.hu 06-70-400-2842 06-36-312-166/2111 mellék