03. 14. Diák π –nap: fókuszban a természettudományok

2019.03.14-én iskolánkban másodszor került megrendezésre a PÍ-projektnap, ami karöltve a diáknappal remek tanórán kívüli időtöltést kínált tanulóinknak. A kezdő évfolyamos osztályok két rendkívül látványos, interaktív előadáson vehettek részt a nap elején, melyeken varázslatos fizikai kísérleteket tanulmányozhattak illetve belekóstolhattak a tűzijáték készítés rejtelmeibe, kockázataiba is.

Zoller Gábor tanár úr ebben az évben is két 45 perces előadásban bűvölte el tanulóinkat.

Kísérletei során hidro- és termodinamikai folyamatok hőmérséklettől való függését demonstrálta folyékony nitrogén felhasználásával. Az előadás sikeréhez a végén átélt „robbantás” is hozzájárult.

Luterán György pirotechnikus idén is „hagyományos” eszközökkel szemléltette a nagy sebességű égést.

Előbb elméletben ismertette meg tanulóinkkal a pirotechnikai eszközök előállításának folyamatát és azok balesetmentes használatának lehetséges módozatait, majd többféle töltet elműködtetésével okozott „kirobbanó” sikert. A Gyermekjóléti Központtól érkezett két előadó, akik fogyatékossággal élőkkel foglalkoznak. Az előadásuk célja az volt, hogy közelebb hozzák diákjainkhoz a fogyatékossággal élők mindennapjait, problémáit. Prevenciós céllal kértünk olyan előadót, aki a büntetésvégrehajtás témában reális képet adott a fiataloknak a börtönökben zajló életről. A tanulók időnként döbbenten hallgatták az előadót.

Mindezeket követően a fiatalok egy vetélkedő forgatagba vetették bele magukat. Az osztályfőnökök irányításával osztályok közötti vetélkedő zajlott, melyen minden tanuló megtalálhatta azt a feladatot, ami számára érdekes volt, és amiben sikerrel kipróbálhatta magát. Társaik buzdítása közben voltak, akik idegen nyelv tudásukat csillogtatták, sokan fizikai ügyességet, állóképességet igénylő akadályokat küzdöttek le, még mások szellemes, kreativitást igénylő rejtvényeket fejtettek meg.

A sikeres kivitelezés érdekében előre kellett készülni a következő feladatokra:

-        Piroska és a farkas  – A klasszikus mese új formában

-        Pilinszky versek megzenésítve – Mi kibírjuk ezt is!

-        Piszkos trükkök – Kockázat nélkül nincs üzlet!

-        Pizzasütő verseny – Finomat falhattok!

-        Pilledni tilos! – Kötélhúzásra kötelezzük!

-        Pifutó – Bírd a strapát!

 

A nap végén az osztályok izgatottan latolgatták esélyeiket a győzelemre, bízva abban, hogy a riválisokat legyőzve, jobb eredményeket értek el, mint a többiek. Jóleső fáradtsággal és sok-sok élménnyel indultak haza, a hosszú hétvégére.

A projektnap szervezésében és lebonyolításában (segítőként) a diákönkormányzat tagjai aktívan részt vállaltak, sokat tettek azért, hogy ez a nap valóban a diákságé, és élményekkel teli legyen.

Eredmények:

  1. I.                helyezés: 9/A

Of.: Jászberényiné Kovács Katalin Eszter

  1. II.             helyezés: 3/11/A

Of.: Tóthné Antal Violetta

  1. III.           helyezés: 2/10/E

Of.: Antalné Molnár Bianka Tünde

MINDENKINEK GRATULÁLUNK!

Kategória: Egyéb | Hozzászólások kikapcsolva

Emlékfutás 1848 méteren

A Városi Diáktanács (VDT) szervezésében március 13-án az Érsekkertben 1848m-es futóversenyen vettünk részt a 9/a és a 2/10/b osztály tanulóival. Az egri középiskolások körében minden évben jeles alkalom ez a megmozdulás, ahol az 1848 március 15.-i eseményekre emlékezünk. Diákjaink lelkesen, nagy odaadással teljesítették a távot, és járultak hozzá a rendezvény sikeréhez.

Kategória: Egyéb | Hozzászólások kikapcsolva

Március 15. méltó megünneplése

Március 15. ünnepe mindig lehetőséget ad arra, hogy a szabadságért harcoló hősökre emlékezve nemzeti összetartozásunkat megéljük. 1848, nekünk, magyaroknak sokkal több egy számnál. 1848. március 15-e az a nap, amelyre minden magyar – határon innen és túl – büszke. Büszke is lehet, mert a márciusi ifjak példaértékű cselekedet hajtottak végre, amikor szembeszálltak az elnyomó hatalommal. Nem félve a megtorlástól, a legkeményebb fegyverrel, a tiszta szavak erejével indultak harcba.

Intézményünk saját hagyományai szerint tartotta meg az ünnepséget.  Zeleiné Hidvégi Katalin gondolatébresztő beszéde után a színjátszó kör műsora idézte meg 1848 szellemét.  Közreműködött Nagy Éva, kollégiumunk 10. osztályos tanulója. A megemlékezés fénypontja volt Csathó Norbert színművész szavalata, aki egykor intézményünk tanulója és a színjátszó kör tagja volt, s az iskolai ünnepségen vendégként szerepelt.

Kategória: Egyéb | Hozzászólások kikapcsolva

Erasmus+ Projekttalálkozó Törökország

Iskolánk Erasmus+KA229-es támogatást nyert ISKOLAI, ÓVODAI PARTNERSÉGEK pályázat típusban 2018-2020-ig. Ebben a pályázatban hat ország diákjai és tanárai dolgoznak együtt: Csehország (Boskovice), Lengyelország(Ruda Slaska), Magyarország(Eger), Szlovákia (Léva), Szlovénia (Postojna) és Törökország(Isztambul).

Az második találkozóra Törökországban, Isztambulban került sor március 5-9-ig. A találkozó programjának  címe a Tanterv  és a Szabadidő eltöltése volt. A diákok prezentációkat tartottak abban a témában, hogy hogyan töltik el a szabadidejüket a hétvégéken. A munka nyelve angol volt. A tanári prezentációk az iskolai tanterv kérdéskörét, problémáit beszélték meg.  Szóba került a diákok motivációja, a különböző családi környezetből érkező tanulók oktatása, az innováció és a kulturális örökségek digitalizációja és felhasználása az oktatásban. Amíg a tanárok és a koordinátorok megvitatták a problémákat és előkészítették a következő találkozót, addig a diákok különböző feladatokat oldottak meg. Elkészítettek egy „térképet” a hétköznapjaikról, nemzetközi kosárlabda meccset játszottak, és bemutatták a legemlékezetesebb hétvégéjüket. Ezeket a feladatokat úgy oldották meg, hogy a feladatokat levezénylő tanárok nemzetközi csapatokat hoztak létre, így a tanulók csak angolul tudtak beszélni egymással fejlesztve ezzel idegen nyelvi kompetenciájukat és szociális kompetenciájukat is.

A találkozó utolsó napján már nem voltak előadások, hanem kulturális programok. Ekkor látogattuk át Ázsiába a Boszporuszon keresztül, majd visszatérve Isztambul európai felére megtekintettük a Topkapı Palotát, Sultanahmet Mecstet, Hagia Sophia Múzeumot és a  Basilica Sistern-t. Lenyűgöző volt.

Úgy gondolom diákjaink életre szóló élményekkel tértek haza és folytatják a kialakult kapcsolatokat a világhálón keresztül.

Kökényné Czeglédi Veronika

projektkoordinátor

 

Kategória: Egyéb | Hozzászólások kikapcsolva

Országos első helyezések a Bornemisszában

Iskolánk életében minden évben nagyon várt esemény a Szakmai Középiskolásokért Kulturális Egyesület (SZAKE) által meghirdetett komplex közismeretei versenyek döntője. Idén március 9-én (szombaton) került sor erre a rangos eseményre a budapesti Stefánia palota impozáns épületében.

Három kategóriában neveztünk csapatainkkal a versenybe, s a két előzetes internetes fordulón elért eredmények alapján jutottunk el az utolsó megmérettetésig.

Az ünnepélyes megnyitó díjátadással kezdődött, Lakatos Tamás (2/10/D) vette át az egyesület elnökétől (Szucsik Ágnes) az első díjat a Ballada 2019 illusztrációs pályázaton elért eredményéért. Felkészítő tanára Tóthné Antal Violetta.

Ezt követően két órán át tartó versengésben mutatták meg diákjaink felkészültségüket, talpraesettségüket, küzdeni tudásukat. A rangos szakmai zsűri mindhárom kategóriában a Bornemissza csapatát ítélte legjobbnak.

 

Magyarok Európában

Csorba Dániel, Kiss Dominik, Kovács Nikolasz  (3/11/A)

Felkészítő tanár: Jászberényiné Kovács Katalin

 

Örökségünk “48

Farkas Adrián, Farkas Krisztián, Lólé Bence (3/11/C)

Felkészítő tanár: Takács Tibor

 

A magyarországi cigány-roma nemzetiségek 

Csóka Adrián, Malacsik Tamás, Rácz Máté (1/9/A)

Felkészítő tanár: Bodor Sarolta

Magyar ballada illusztráció – Lakatos Tamás, 2/10/D

Felkészítő tanár: Tóthné Antal Violetta

 

Kategória: Egyéb | Hozzászólások kikapcsolva

Autós szakmai nap a Bornemisszában

Az Autószerelők Országos Egyesületének szakmai napja volt iskolánkban, mint bázis intézményben 2019. február 20.- án. Az előadásokon autós szakmát tanuló diákjaink és tanáraik vettek részt. A legújabb információkat a szakmában elismert előadóktól hallgathattuk, a következő témákban:

Javítunk vagy szerelünk? Múlt jelen jövő– Spindler Tibor autószerelő mester

  • Walker kipufogó rendszerek- Pesti László – Tenneco Automotive Mo. Képv.
  • A Walker dízel részecskeszűrés (DPF) technológia- Pesti László – Tenneco Automotive Mo. Képv.
  • Mi vár a jövő autószerelőjére?- Őri Péter – AOE szakelőadó

Köszönjük az új és hasznos szakmai ismereteket!

Korpás Róbert

Mérnöktanár

Kategória: Egyéb | Hozzászólások kikapcsolva

MAPEI bemutató iskolánkban

 

 

Iskolánkban, 2018.02.22-én péntek délelőtt diákjaink vízszigetelési munkákkal kapcsolatban előadáson vettek részt a Mapei építőanyag gyártó cég jóvoltából.

A tréningen a kőműves tanulók megismerkedtek a már meglévő épületek vizesedésével, a talajvíz elleni szigetelések jelentőségével, anyagaival, technológiájával és kivitelezésének menetével.

Interaktív bemutató keretein belül megtapasztalhatták milyen ezekkel az anyagokkal dolgozni, és hogy milyen minőségű szerkezeteket lehet megvalósítani.

Betekintést nyerhettek a korszerű anyagok és technológiák rejtelmeibe.

Kategória: Egyéb | Hozzászólások kikapcsolva

Ösztöndíjas szakmáink

A 2019/20-as tanévben  a következő szakmákban lehet iskolánkban Szabóky Adolf Szakképzési Ösztöndíjban részesülni. Induló ösztöndíj, havi 10000 Ft, később tanulmányi eredménytől függően 10000 – 35000 ill. 50000 Ft/hó !

Érdeklődj iskolatitkárságunkon: 36-312-166/2107 mellék !

- Asztalos

- Autógyártó

- Autószerelő

- Gépi forgácsoló

- Hegesztő

- Kőműves

- Központifűtés- és gázhálózat rendszerszerelő

- Mechatronikus-karbantartó

- Villanyszerelő

 

Kategória: Egyéb | Hozzászólások kikapcsolva

Vezetéstechnikai tréning

Vezetéstechnikai tréningen vehettek részt a 12A osztály tanulói, melyet Leffler Csaba autóversenyző tartott. A két tanórás előadáson olyan információk birtokába juthattak a jelenlévők, melyeket a közlekedésben alkalmazva minimálisra tudják csökkenteni a balesetek kockázatát. Nagy érdeklődés közepette, lelkesen hallgatták végig diákjaink az autóversenyzőtől elhangzó tanácsokat.

Kategória: Egyéb | Hozzászólások kikapcsolva

Electude online program

Electude online programot vásárolt és használ iskolánk a gépész és közlekedésgépész szakmák tanításához. A programot sikeresen alkalmazzuk az oktatásban, melynek következtében a tanítási órák a diákok által is érdekesnek, hasznosnak minősítettek.

Az Electude egy olyan digitális technológiával támogatott oktatási rendszer, amely felkészíti a jelen és a jövő szakembereit a kreatív problémamegoldásra és a felxibilis, tudásalapú munkavégzésre. Több, mint 1100 modult (kb. 550 óra) tartalmazó átfogó és gyakorlatorientált digitális tananyag interaktív ábra- és animáció gyűjteménnyel rendelkezik. Segítségével készség szinten elsajátítható, mint a legfontosabb járműtechnikai működési elvek, mint a napjaink járművében megtalálható modern technikai megoldások. A járművek diagnosztizálása során felhasznált műszerek, eszközök használatára is megtanít, ezzel készítve fel valós, ipari követelményekre. A témakörök és modulok listája folyamatosan frissül a legújabb műszaki megoldásokkal.

A programot 1 hónapig tanulóink ingyenesen otthonról is elérhették. Ezen idő alatt hirdették meg az Electude Országos Járműtechnikai Digitális Tanulmányi Versenyent. A program otthoni használatát mérve tanulóink kimagaslóan teljesítettek. Pothorszki Zsombor 1/15E autótechnikus tanulónk például 444 modult teljesített. A legjobbak igazgatói dicséretben részesültek, valamint jeles osztályzatokat kaptak szakmai tantárgyakból.

Kategória: Egyéb | Hozzászólások kikapcsolva